
Tízévesre hosszabbítják az útlevelek érvényességét
Tízévesre hosszabbítják az útlevelek érvényességének időtartamát a 25 évesnél idősebb igénylők esetében – jelentette be az útlevél-kibocsátással foglalkozó főigazgatóság vezetője.
Catela-Claudia Vasile azt mondta, részt vett egy, a belügyminisztériumnál tartott egyeztetésen, amelyen döntés született arról, hogy módosítják a vonatkozó törvényt, és a 25 év feletti állampolgárok tíz évig érvényes útlevelet válthatnak ki. Arról, hogy a tervezett módosítás miatt drágul-e az útlevél, az Országos Nyomdavállalat dönt majd – tette hozzá. Catela-Claudia Vasile hangsúlyozta, a nyári hónapokban jelentősen nőtt az útlevélkérelmek száma, országszerte hosszú sorok kígyóznak az útlevélosztályokon, ezért a fővárosban és 13 megyében tegnap is fogadták az útlevélkérelmeket, és addig dolgoztak a hivatalokban, amíg az utolsó ügyfelet is kiszolgálták. Maros, Máramaros, Galaţi és Vaslui megyében ma is lesz ügyfélszolgálat.