• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

TikTokon terjedő álhír miatt támadtak meg egy mentőautót

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak egy mentőautó személyzetére Kolozs megyében. A támadást a TikTokon terjedő álhír váltotta ki, amely szerint egy mentőautó gyermekeket rabol.

Az eset a Kolozs megyei Récekeresztúron történt, miközben a mentősök egy beteghez siettek. A mentőautó személyzetét az úton támadták meg, a sofőr pedig súlyosan megsérült.

Cseke Attila, az egészségügyi tárcát ideiglenesen, ügyvivőként vezető miniszter  határozottan elítélte a történteket. Azt mondta, az egészségügyi rendszernek nyugalomra és bizalomra van szüksége, nem pedig felelőtlen találgatások által gerjesztett erőszakra. A miniszter a hatóságoktól a lehető leghatározottabb fellépést kéri.

A minisztérium arra figyelmeztet, hogy az interneten terjedő, ellenőrizetlen információk pánikot kelthetnek. Az egészségügyben ennek különösen súlyos következményei lehetnek, és akár a betegek, illetve az egészségügyi dolgozók életét is veszélybe sodorhatják.

Raed Arafat szerint egy közösségi médiában terjedő álhír vezetett a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársai elleni támadáshoz.

A Katasztrófavédelmi Főosztály vezetője vasárnap közölte: az interneten azt a hamis információt terjesztették, hogy egy „fekete mentőautó” gyerekeket rabol. Raed Arafat szerint a közösségi oldalakon terjedő hazugság következtében egy mentős műtétre szorult, egy beteg veszélybe került, egy új mentőautót pedig ideiglenesen ki kellett vonni a szolgálatból.

A belügyi államtitkár hangsúlyozta: a mentőszolgálatok és a SMURD munkatársainak egyetlen feladata, hogy a lehető leggyorsabban eljussanak a segítségre szorulókhoz. Hozzátette, az életmentők elleni erőszak elfogadhatatlan, az ilyen támadásokhoz vezető dezinformációt pedig a hatóságoknak, a közösségimédia-platformoknak és a társadalomnak is komolyan kell kezelnie.



augusztus 10, 2026