• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Tárcaközi munkacsoporttal reformálnák meg az állami vállalatokat

A kormány tegnapi ülésén elfogadta a munkacsoport létrehozásáról szóló memorandumot – jelentette be a kabinet ülése után a kormányszóvivő.

A memorandum szerint a bizottságnak tagja lesz két kormányfőhelyettes és több illetékes miniszter. A magánszférában tevékenykedő vezetők alkotta szakértői csoportot később hozzák létre, összetételéről a miniszterelnök határoz majd. Ilie Bolojan kormányfő hétfőn bejelentette, létre fog hozni egy ‘Románia újraiparosításával foglalkozó munkacsoportot’, amely magánszektori menedzserekből, szakértőkből fog állni, feladata pedig az állami tulajdonú vállalatok irányításának javítása lesz.

A kormány jelenleg az országos helyreállítási terv keretében finanszírozott projektek véglegesítésére összpontosít, hogy ne kockáztassa a támogatási pénzek elvesztését – jelentette ki tegnap, a kabinet ülése után a kormányszóvivő.

Ioana Dogioiu szerint az államapparátus működési költségeinek csökkentése érdekében dolgoznak a központi hatóságok átszervezésén is, Ilie Bolojan minden egyes miniszterrel külön megbeszélést tart ebben az ügyben. A második költségvetési intézkedéscsomag elfogadását a kormánykoalíció augusztus közepére halasztotta. Addig minden helyi beruházási projektet egyenként fognak kiértékelni.

Forrás: Agerpres/RRA


július 25, 2025