Tánczos Barna: ezzel lezártnak tekinthető a romániai ciántechnológiás aranykitermelés ügye
Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter a Verespatak-perben született döntésre reagálva ma kijelentette, hogy ezzel lezártnak tekinthető a romániai ciántechnológiás aranykitermelés ügye.
Az RMDSZ politikusa az AGERPRES-nek nyilatkozva ma elmondta, a ciántechnológiás kitermelést szabályozó romániai és európai uniós törvények is rendkívül összetettek és nehezen betarthatók, ezért szerinte lezártnak kell tekinteni a romániai ciános aranykitermelés kérdését. Tánczos Barna gratulált a környezetvédelmi minisztériumnál dolgozó volt kollégáinak “a professzionális és komoly munkájukért”. Azt mondta, nekik is köszönhető, hogy Románia számára kedvező ítélet született a Verespatak-perben, az államot képviselő ügyvédek ugyanis számos javaslatukat figyelembe vették és felhasználták. A volt tárcavezető szerint ugyanakkor érthetetlen, hogy Marcel Boloş pénzügyminiszter miért bocsátkozott feltételezésekbe az elmúlt hetekben a per kimenetelét illetően, miközben az évek során a kormány és az illetékes minisztériumok képviselői is tartózkodtak a nyilatkozatoktól. Tánczos Barna úgy véli, Marcel Boloş kijelentései miatt most meglepőnek számít a Románia számára kedvező döntés.