
Támogatásban részesülnek a háromszéki színházak
Megérkezett a kulturális segítség – közel 3,5 millió lejt kapnak a háromszéki színházak az országos kulturális alapból.
Az állami támogatásból Kovászna megye tanácsa, illetve Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önkormányzatai részesülnek, hogy fenntartsák a Tamási Áron Színházat, az Andrei Mureșanu Színházat, a Háromszék Táncegyüttest és a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház alárendeltségében működő Udvartér Színházat.
Cseke Attila fejlesztési miniszter emlékeztetett, hogy a kulturális alap az RMDSZ kezdeményezésére jött létre, hogy orvosolja azt az igazságtalanságot, miszerint a nagyvárosok színházait, operáit, filharmóniáit az állam tartja fenn, miközben a közepes és kisvárosok művelődési intézményei kizárólag önkormányzati forrásokból tartották fenn magukat. Még a nehéz pénzügyi helyzetben is fontosnak tartjuk a kultúra támogatását – hangsúlyozta Cseke Attila miniszter.
Háromszéken a Tamási Áron Színház fenntartására 1.8 millió lejt, az Andrei Mureșanu Színház fenntartására 706 ezer lejt, a Háromszék Táncegyüttes fenntartására 702 ezer lejt míg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház fenntartására 273 ezer lejt utalnak. Az országos szintű támogatásokból összesen 66 helyi fenntartású színház, opera és filharmónia részesül.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt