
Szövetségre lép az ALDE és a Pro Románia
Politikai szövetséget köt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Victor Ponta vezette Pro Románia párt, jelentette be ma Călin Popescu-Tăriceanu a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke.
Hozzátette, a két alakulatnak közös parlamenti frakciója lesz, ami ezzel szerinte a harmadik politikai erőt fogja képviselni a parlamentben a Szociáldemokrata Párt valamint a Nemzeti Liberális Párt után. A két párt munkacsoportjai a napokban összeülnek, hogy kidolgozzák a szövetség politikai projektjét és az együttműködési megállapodást – közölte a politikus Facebook-bejegyzésében.
Ponta szerint még nem született döntés
Nagyon sokat haladtak előre a két alakulat közös jövőjét illető projekt megbeszélésein, döntés azonban még nem született- jelentette ki ma Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke a Liberálisok és Demokraták Szövetségével való tárgyalásokra utalva.
A politikus úgy fogalmazott, komoly változásra van szükség az ország kormányzási módjában, a közigazgatást újra kell indítani a nulláról, a gazdaságnak új irányt kell adni. Ezt követően Călin Popescu-Tăriceanu a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke is módosította korábbi Facebook-bejegyzését. Az új bejegyzésben úgy fogalmaz, a két párt munkacsoportjai a napokban összeülnek, hogy kidolgozzák a szövetség politikai projektjét és az együttműködési protokollumot.
Forrás: Agerpres