• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9767 RON
  • USD4.6295 RON
  • GBP5.8931 RON
  • HUF1.2605 RON

Szolgáltatáscsomagokat tesznek hozzáférhetővé a nem biztosított személyek számára

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke bejelentette: a július elsejétől hatályba lépő új keretszerződés újdonsága, hogy szolgáltatáscsomagokat tesz hozzáférhetővé a nem biztosított személyek számára a súlyos betegségek szűrésére.

Valeria Herdea elmondta, hogy a tervek szerint júliustól a rák, a hepatitis B és C, valamint a várandós nők esetében a HIV-fertőzés gyanúja esetén a háziorvosok a nem biztosított pácienseket szűrővizsgálatra küldhetik, amelyeket a CNAS fizet majd. Herdea közölte, hogy az új keretszerződésben megmaradnak az alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban alkalmazott pontértékek.

Emellett az is szerepel benne, hogy már a serdülőkorú pácienseknél is lehet megelőző szűrővizsgálatokat végezni. Reményét fejezte ki, hogy a harmadik negyedév végén vagy a negyedik negyedév elején esedékes költségvetés-kiigazításkor az egészségügyi szolgáltatások pontértékeit módosítani fogják.

Kitért arra, hogy jelenleg 190 olyan település van, ahol nincs háziorvosi rendelő. További 1043 településen háziorvoshiány van, és országosan 1529 háziorvosra volna még szükség. Kijelentette, hogy az egészségügyi dolgozók elöregedése szükségessé teszi a munkakörülményeik javítását.

Tájékoztatott arról is, hogy jelenleg Romániában körülbelül 16,5 millió biztosított és 3 millió nem biztosított van, és utóbbiak közül 2022. október 1-je után csak 250 ezren jelentkeztek be háziorvoshoz.

Forrás: Agerpres


május 22, 2024