• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6687 RON
  • GBP5.8125 RON
  • HUF1.2610 RON

Szkeptikus a görög kormányfő

Nem hisz a nemzetközi hitelezőkkel hétvégén aláírt megállapodásban a görög kormányfő, de mint mondta, hajlandó azt végrehajtani és vállalja érte a felelősséget.

Alekszisz Ciprasz az állami televízióban elhangzott tegnap esti interjújában hangsúlyozta: bízott benne, hogy a népszavazás majd hozzásegíti Görögországot egy jobb egyezséghez, és nem teszi kockára az ország euróövezeti tagságát. A referendum miatt a hitelezők azonban bosszúálló magatartást tanúsítottak – tette hozzá. Mint mondta, azért írta alá a megállapodást, hogy elkerülje az ország a “katasztrófát”. A görög kormányfő ugyanakkor bírálta a megállapodás létrejöttének módját, szerinte az egyezség az erős államok Görögországra gyakorolt nyomásának a következménye. A nyomásgyakorlásnak ez a módja nincs összhangban Európa hagyományaival – mutatott rá. Kormányzati források szerint a görög parlament ma késő este szavaz a takarékossági- és reformintézkedések első csomagjáról. Egy tegnap este nyilvánosságra hozott felmérés szerint a görögök 70 százaléka támogatja a javaslatcsomag elfogadását.


július 15, 2015