Szigorúbban büntetnék a tanárok elleni erőszakot
Elfogadta szenátus plénuma azt a törvénymódosítási javaslatot, amely sokkal szigorúbban büntetné a tanárok ellen elkövetett fizikai és verbális erőszakot.
A felsőház által nagy többséggel elfogadott szigorítások akkor lépnek érvénybe, ha az államfő is kihirdeti azokat. A módosított jogszabály akár 2 és fél év börtönbüntetéssel is sújtaná azokat a személyeket – akár szülők, akár diákok –, akik ilyen bűncselekményt követnek el. A hatályos törvények értelmében a 14 évnél fiatalabbak nem vonhatóak büntetőjogi felelősségre, más kiskorúak esetében pedig a felére csökkentenék a normálisan kiszabható büntetés mértékét, amennyiben azok elkövetik a fentebb említett bűncselekményt. Az Oktatásügyi Minisztérium egy korábbi tanulmánya szerint Romániában 70 ezer tanügyben dolgozó személy volt legalább egyszer fizikailag vagy verbálisan bántalmazva a diákok, vagy a diákok szüleinek részéről.
Forrás: Transindex/Mediafax