Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református templomnak
Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református műemléktemplom kedd este leomlott, éppen felújítás alatt álló tornyának, de arra nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak – közölte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mely adománygyűjtést indított a torony újjáépítésére.
A Bogdán Szabolcs János püspök és Bara Lajos István főgondnok által aláírt közlemény döbbenetesnek nevezte a Szilágy megyei műemlék templom tornyának leomlásáról szóló hírt, amely megfogalmazásuk szerint mindenkit megrázott.
Az egyházkerület vezetősége közleményében hangsúlyozta: a gyülekezet a felújítás során szakszerűen járt el, betartva a hatályos törvényeket és a megfelelő szakembereket vonva be a munkálatokba. Mint írták, utóbbiak megállapították, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái vannak, arra azonban nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak.
“A bajban csak az vigasztal minket, hogy emberáldozat nem történt, és a tornyot újjá lehet építeni, bár a jelentős anyagi teher meghaladja a gyülekezet anyagi lehetőségeit” – írták.
Közölték: az egyházkerület gyűjtést indít a torony újjáépítésére. Az adományokat az egyházkerület Transilvania Banknál nyitott RO88BTRLRONCRT0T03790712-es bankszámlájára várják Szilágycsehi torony megjegyzéssel.



