Sorin Grindeanu: Jövő évben kötelező módon emelni kell a nyugdíjakat
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki ma Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke.
A politikus szerint arra is ügyelni fognak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor, hogy ne legyenek 2027-ben adóemelések. Hozzátette, hogy Romániának szüksége van egy egységes bértörvényre is, amely segít felszámolni a közalkalmazotti bérrendszer méltánytalanságait. A törvénytervezetről azonban kötelező módon egyeztetni kell a szociális partnerekkel, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel egyaránt.
Az újságírók azon kérdésére, hogy az ország megengedheti-e magának a szakszervezetek által követelt minimálbér-emelést, Sorin Grindeanu azt válaszolta, hogy erről a költségvetés kidolgozásakor fognak egyeztetni. A döntés azonban függ attól a pénzügyi jelentéstől, amelyből kiderül az október végi deficit mértéke – nyilatkozta a pártelnök.



