Siegfried Mureșan kijelentette, hogy nem tárgyal kormánya támogatásáról az AUR-al
Siegfried Mureșan kijelentette, hogy nem tárgyal kormánya támogatásáról az AUR-al, de azt nem tudja befolyásolni, hogyan szavaznak egyénileg a parlamenti képviselők és szenátorok.
A kijelölt miniszterelnök az RFI Romániának nyilatkozva kifejtette, hogy az AUR nem az európai értékek mellett elkötelezett párt, és az utóbbi időszakban nem politizált felelősen az ország problémáinak megoldásáért.
Nem fogok elmenni az AUR székházába, és nem fogom kérni a támogatásukat – jelentette ki Siegfried Mureșan. Hozzátette: az AUR követelései miatt nem módosítják a kormányprogramot, ugyanakkor a parlamenti tagjai szabadon szavazhatnak.
Siegfried Mureșan szerint a kormány beiktatása elsősorban a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntésén múlik.
Közölte, hogy tárgyalni fog a szociáldemokratákkal, és arra kíváncsi, valóban készek-e támogatni egy Európa-barát kormányt, vagy inkább folytatják az együttműködést az AUR-ral.
A politikus közlése szerint a kormányprogramban olyan célok is szerepelnek majd, amelyeket a PSD is támogat, köztük a ‘modern és hatékony’, az állampolgárokat szolgáló állam megteremtése. Ugyanakkor bírálta a szociáldemokratákat amiatt, hogy korábban megvédték az alacsony hatékonyságú közigazgatást és a veszteségesen működő állami vállalatokat.