Sepsiszentgyörgyről üzent Szijjártó Péter
Nemcsak a Kárpát-medence magyarságának, hanem a térség népeinek is közösek az érdekei, fogalmazta meg Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor.
A miniszterelnök-helyettes a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel és Antal Árpád polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: ma sokkal jobbak a román-magyar államközi kapcsolatok, mint három-négy éve voltak.
Szakpolitikai kérdésekben gyakoriak az egyeztetések, ám a közös magyar-román kormányülésekre majd akkor kerül sor amikor ez nemcsak szimbolikus gesztus lesz, hanem a román és a magyar emberek számára konkrét eredményeket hoz a gazdaságban, a szociális, kulturális, oktatási területen.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a magyar kormány gazdaság támogatási rendszere az erdélyi magyar közösség megmaradását szolgálja.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt kérte: tegyenek meg mindent, hogy minél több magyarországi vállalat jöjjön Erdélybe, Székelyföldre, Sepsiszentgyörgyre, és az itt megtermelt nyereségnek egy részét vigyék haza Budapestre, a másik részét pedig itt fordítsák a közösség javára.
Március közepétől a diplomáciai képviseleteken személyesen le lehet adni a szavazatokat a magyarországi parlamenti választásokra, jelentette be Sepsiszentgyörgyön Szijjártó Péter. Magyarország külügyminisztere hétfőn a sepsiszentgyörgyi városházán egyeztetett Antal Árpád polgármesterrel, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Kató Béla református püspökkel majd meglátogatta a Gyöngyvirág utcai református templomot és magyar kormányzati támogatással épülő idősek otthonát, illetve a Sepsi OSK focistadiont.
Szijjártó Péter sajtótájékoztatón arra kérte az erdélyi, székelyföldi magyarokat, vegyenek részt a választásokon, abban a közös döntésben, mely a magyar nemzet jövőjét hosszú távon alakítani fogja.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bejelentette, hogy március 19-től naponta mind a három, Románia területén működő magyar diplomáciai képviseleten személyes szavazhatnak az itt élő magyar állampolgárok.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt