
Sepsiszengyörgy önkormányzata megvásárolta az egykori telefonpalota épületét
A város valamivel több mint 960 ezer eurót fizetett az ingatlanért. A tulajdonos Telecom cég tavaly tett ajánlatot, az önkormányzat pedig úgy döntött él az elővásárlási jogával, és megveszi a belvárosi, tükörborítású épületet.
Az ingatlanban továbbra is a helyi közpénzügyi igazgatóság fogadja az ügyfeleket, és itt marad az Erdélyi Művészeti Központ. A város már évek óta bérli az épületet, most hogy az adásvételi szerződést aláírták elkezdték a polgármesteri hivatal egyes irodáinak átköltöztetését így az épület felső emeleteit is birtokba veszik, tájékoztatott Tóth Birtan Csaba alpolgármester.
Az eladó kérte, hogy egy évig ingyen használhasson egy helyiséget és egy parkolóhelyet. A telefontársaság belvárosi ingatlana korábban évekig üresen, romos állapotban rontotta a városképet. Végül a tulajdonos felújította, az önkormányzat pedig havi nyolcezer euróért kibérelte. Az épület tükörborítást kapott, így ma már besimul a városképbe. A közelben levő postaépület viszont évről évre rosszabb állapotban van, a városvezetés hiába sújtotta ötszörös adóval, nincs pénzük arra, hogy felújítsák a műemléképületet. A terv az volt, hogy a postának felajánlják a telefonpalota egy részét, ha eladja a Hungária szállót, amelyben működik, ám az adásvételbe vagy a a cserébe az állami vállalat vezetői nem mertek belemenni.