Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda
Szászrégen után Segesváron is megnyílt tegnap a gépjármű-nyilvántartási iroda – tájékoztat közleményében a Maros Megyei Prefektúra.
Az új munkapont a December 1. utca 8-10. szám alatt működik, és mintegy 50 ezer segesvári és környékbeli lakost szolgál ki, Balavásártól Segesvárig fogadja az ügyfeleket. Az első működési napon körülbelül harminc időpontot foglaltak le különböző ügyintézésekre, például ideiglenes és végleges járműbeíratások dokumentumainak átvételére és kiadására, illetve jogosítványokkal kapcsolatos iratok feldolgozására.
Az ügyfélpont hétfőn és szerdán 9 és 14 óra között tart nyitva, és kizárólag előzetes online időpontfoglalással vehető igénybe a belügyminisztérium erre a célra létrehozott felületén. Az új iroda megnyitásával a hatóságok célja, hogy közelebb vigyék a közszolgáltatásokat a segesvári és a környező települések lakóihoz.



