• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Románia nem engedi Magyaroszágnak, hogy konzuli irodát nyisson

Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson – közölte Nagy Anna külügyi szóvivő ma az MTI-vel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője azt mondta: értetlenül állnak az elutasítás előtt, részben azért, mert a román fél semmilyen érdemi magyarázatot nem fűzött ahhoz, továbbá azért is, mert Magyarország soha nem korlátozta más ország ilyen irányú szándékát.

Elmondása szerint a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak: Titus Corlatean külügyminiszter az új magyar kormány megalakulása után kifejezetten pozitívan nyilatkozott a magyar-román kapcsolatok építéséről.

Ahogy a szóvivő fogalmazott, bíznak abban, hogy a román külügyminiszter kezdeti pozitív hozzáállása valóban őszinte volt, és ő nem tud erről “az érthetetlen és egyébként az európai gyakorlatnak is teljesen ellentmondó döntésről.

A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredán és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus.
MVR

 



július 3, 2014