• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0943 RON
  • USD4.3130 RON
  • GBP5.9129 RON
  • HUF1.3375 RON

Románia számára is kihívást jelenthetnek az EU költségvetésével kapcsolatban ismertetett javaslatok

Oana Țoiu külügyminiszter szerint Románia számára is kihívást jelenthetnek az Európai Unió következő többéves költségvetésével kapcsolatban Ursula von der Leyen EB-elnök által ismertetett javaslatok, amelyek szerint bizonyos célkitűzések és reformok megvalósításához kötnék az uniós források felhasználását.

Az RFI-nek adott csütörtöki interjúban a tárcavezető elmondta, alapvetően konstruktív javaslat reformokhoz, eredményekhez kötni az uniós alapok folyósítását, Románia szemszögéből azonban ‘bonyolult’ a helyzet, az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ‘milliárdoktól’ esett el az ország, mert nem tudta tartani az elvárt ütemet a reformok végrehajtásában.

A miniszter szerint Románia nem ellenzi az eredményekhez kötött forráselosztást, de vannak területek, ahol fontos a finanszírozás kiszámíthatóságának megőrzése. Oana Țoiu azt is elmondta, hogy a külügyminisztérium szakemberei pénteken Brüsszelbe utaznak, hogy az új többéves pénzügyi keret tervezetéről egyeztessenek.

Forrás: Agerpres



július 17, 2025