A kormány felelősségvállalással fogadtatná el az államapparátus reformját célzó törvénycsomagot – jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő Bukarestben. A felelősségvállalással elfogadott…
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 18 megye folyóira. A hidrológusok közlése szerint…
A kijevi védelmi minisztérium által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ meg nem nevezett fehérorosz forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy néhány Wagner-konvoj…
Hivatalosan is halottá nyilvánították a Wagner-csoport vezérét Jevgenyij Prigozsint, miután sikerült azonosítani a holtestét az Oroszországban lezuhant kisgép roncsai között.…
Jövője miatt aggódva indítja 76. évadát a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A kormány által tervezett költségcsökkentő intézkedések miatt Damoklész kardja…
67 ország részvételével tartották meg Kijevben a Krími Platform harmadik találkozóját. A nemzetközi koordinációs és tanácskozó szervezet célja, hogy a…
A 2 Mai tengerparti településen történt közúti baleset ügyében elrendelt vizsgálat nyomán elbocsátották a Konstanca megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetőjét, a…
Petelei István írónak és Dr. Czakó József orvosprofesszornak állít emléktáblát a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület. Az avatásra augusztus 26-án, szombaton,…
Ausztria továbbra sem támogatja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, ugyanis az osztrák álláspont szerint jelenleg a teljes schengeni rendszer nem…