
Jelentősen romlott az emberi jogi helyzet az Oroszország által megszállt területeken
Aggodalomra ad okot az emberi jogi helyzet súlyos romlása az Oroszország által ideiglenesen ellenőrzött, illetve megszállt ukrán területeken, köztük a…
Aggodalomra ad okot az emberi jogi helyzet súlyos romlása az Oroszország által ideiglenesen ellenőrzött, illetve megszállt ukrán területeken, köztük a…
A Szociáldemokrata Párt mioveni-i szervezete támogatásáról biztosította ma a korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett Ion Georgescu polgármestert, akit korábban a…
Kolozsváron minden eddigi kiadásnál gazdagabb programmal várja a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle a közönséget, melynek keretében további 15 erdélyi…
Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996. október 5-n fogadta el a pedagógus jogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot.…
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) mai ülésén a drogfogyasztás volt az egyik fő téma. Emellett arról is szó esett, hogy…
Míg 2018-ban Románia a 160 országból a 45-dik helyen volt, most, 2023-ban a 34-dik helyre került, ami a fenntartható fejlődést…
További adóreformokat sürget a Nemzetközi Valutaalap Romániában. A kormány deficitcsökkentő csomagját jó döntésnek tartja, viszont, további reformokra van szükség, mutatott…
Tegnap este eltűnt egy kiskorú koronkai lány-tájékoztatott a Maros Megyei Rendőrfelügyelőség. Az eltűnt személyt a testvére jelentette a rendőrségnek. A…
Az Európai Bizottság hivatalosan is megindította a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművek behozatalával kapcsolatos szubvencióellenes vizsgálatot - közölte a brüsszeli…
A közösségi médiában olyan - Peking által egyelőre meg nem erősített - jelentések jelentek meg, amelyek szerint a Tajvani-szorosban baleset…
Újabb lendületet adott a székelyföldi autonómia törekvéseknek, hogy Emmanuel Macron francia elnök alkotmánymódosítást javasolt Korzika autonómiájára vonatkozóan. A francia példát…
Az állatok világnapját, október 4-dikét, idén is megünnepelte a Marosvásárhelyi Állatkert, az intézmény munkatársai meglepetésekkel és vezetett túrákkal várták délután…