
Lemondott a görög kormányfő
Bejelentette lemondását tegnap este Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. Televíziós beszédében azzal indokolt, hogy utat akar engedni az előrehozott választásoknak, és…
Bejelentette lemondását tegnap este Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. Televíziós beszédében azzal indokolt, hogy utat akar engedni az előrehozott választásoknak, és…
A macedón kormány kihirdette a rendkívüli állapotot a balkáni országba érkező migránstömegek miatt – jelentették be ma Szkopjéban. A szkopjei…
Ma töltené 63. életévét Joe Strummer, a brit The Clash punkcsapat frontembere, de sajnos elhunyt 2002 decemberében. A The Clash…
Minden(t)rendben! Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő nyolcnapos rendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál. Lesznek…
Napelemekről töltődő környezetbarát autót mutatták be ma Marosvásárhelyen. A személygépkocsi neve Fomco Eco Friendly, és eredetileg egy Renault Twizy elektromos…
A brassói rendőrök több mint 43 ezer lejnyi büntetést osztottak ki másfél hónap alatt. A Brassói Rendőrség július 1-jétől fokozottan…
Az Azomaros vegyi kombinát és a környezetvédelemmel foglalkozó intézmények képviselőivel találkozott a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal katasztrófavédelemmel foglalkozó bizottsága. Különféle dokumentumokat…
Marosvásárhelyen csak jövő tavasszal kezdik el a Tudor lakónegyedi Weekend2 elnevezésű szabadidőközpont építési munkálatait – ebben állapodott meg a polgármesteri…
Rendhagyó módon tiltakoznak az autósok ellen a sepsiszentgyörgyi biciklisek. A szabálytalankodó gépkocsivezetők elleni tiltakozásképpen augusztusban nem szerveznek kerékpáros felvonulást. A…
Két sportrepülő ütközött össze Szlovákiában, az illavai járásbeli Vöröskőnél – írja az újszó.com portál. Az eddigi információk szerint a Fehér…
Szféra kortárs tér a Forgatagon az Aranykakasban. A kortárs Szférát tojó Aranykakas forgatagos programját Fülöp Tímea ismerteti a Kultúrpresszó műsorban.…
A brassói hőenergia termelő társaságnál felhalmozott adósságok miatt a hétvégétől nem lesz melegvíz-ellátás a tömbházlakásokban. A brassói Bepco hőenergiát termelő…