Skarlát megbetegedést jegyeztek Marosvásárhelyen
Három marosvásárhelyi óvodás gyerek esetében erősítették meg a skarlátgyanút a laboratóriumi vizsgálatok. Mindhárman a megyeszékhely A gyerekek paradicsoma nevet viselő…
Három marosvásárhelyi óvodás gyerek esetében erősítették meg a skarlátgyanút a laboratóriumi vizsgálatok. Mindhárman a megyeszékhely A gyerekek paradicsoma nevet viselő…
A Szabad Emberek Pártja is indít polgármester-jelöltet a nyári helyhatósági választásokon Marosvásárhelyen. A nemrég létesített alakulat mai sajtótájékoztatóján jelentette be,…
Megkérdőjeleződött a Román Hírszerző Szolgálat által végzett megfigyelések és lehallgatások jogalapja, miután az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette az erre vonatkozó…
Sajtótájékoztatót tartott ma a Marosvásárhelyi Közösségi Alapítvány, melynek keretében ismertették az erre az évre vonatkozó terveiket, projektjeiket. Gál Sándor, az…
Eljárást indított tegnap este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt…
Tizenkilencedik alkalommal szervezik meg a kolozsvári Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát. A május 19-e és 22-e között zajló rendezvényen idén 40…
Dacian Ciolos felszólította az Adóhatóság új vezetőségét, vizsgálja felül az intézmény tevékenységi módszereit, és bizonyosodjon meg róla, hogy az adóellenőrök…
Házkutatást tart a korrupcióellenes ügyészség a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalnál. Az ügyészek lezárták Antal Árpád polgármester irodáját. A vádhatóság közleménye értelmében…
Házkutatásokat tartanak a korrupcióellenes ügyészek a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalnál, bizonyos szerződések odaítélése ügyében – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek jogi források.…
A sí-bálok hagyományát próbálja feleleveníteni Háromszéken az Alpin Sport Egyesület. Könczei Csaba az egyesület elnöke, és László Endre alapítótag szerint…
Maros megyében néhol 50 méterig sem lehet ellátni. Hasonló jelenséggel lehet találkozni Arad és Temes megyében is, beleértve az egyes…
Marad a rendkívül meleg idő, a keleti medencék kivételével. Változó, átmeneti felhős égbolt, elvétve enyhe eső várható. A gyenge-mérsékelt szél…