
Alkotmányos a dohányzást szigorító törvény
Elutasította az alkotmánybíróság annak a 33 szenátornak az óvását, akik szerint ütközik az alaptörvénnyel a dohányzást a zárt nyilvános helyekről…
Elutasította az alkotmánybíróság annak a 33 szenátornak az óvását, akik szerint ütközik az alaptörvénnyel a dohányzást a zárt nyilvános helyekről…
Együttműködés jött létre a Vidombáki Nemzetközi Repülőtér megépítéséért. A Brassói Helyi és Megyei Tanács képviselői a tegnap tartott tanácskozáson arra…
Több csíkszéki település polgármesterét, és polgármesteri hivatalát pereltek be az elmúlt hónapokban amiatt, hogy a polgármesteri hivatal épületén a román…
Már egy éve, hogy Gyergyószentmiklós polgármestere ellen eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság. Azóta is kivizsgálási szakaszban van az ügy.…
Még mindig virágzik a korrupció Romániában – jelenti a Transparency International. 168 országról készült jelentés. A felmérésben az országok kétharmada…
Európában kis kiképző táborokban képezhetnek ki dzsihádistákat – állítja az Europol. A Ljubljana körüli erdőségekben az iszlamisták kiképzőtábort tartanak fenn…
35-ből 32-ik helyezést ért el az egészségügyi rendszerek európai indexének 2015-ös kiadásában Románia. A jelentés 48 mutatót tartalmaz, hat kategóriában.…
Ma tárgyalja az alkotmánybíróság a zárt térben való dohányzás betiltására vonatkozó törvénytervezetet. Mielőtt a törvény átment volna, több szenátor aláírta…
Post mortem díszpolgári címet adományoz Dicsőszentmárton városa Ligeti György zeneszerzőnek, aki a Maros megyei településen született 1923-ban. Az önkormányzat döntését…
Közel fél milliárd eurót fektet új felszerelésekbe a román hadsereg. 33 millió dollár értékben két 3D-és radart vásárolnak, amely a…
Befejeződött a fakitermelésben érdekelt tüntetők sztrájkja. A fővárosi megmozdulás incidensek nélkül zajlott és több mint 4000-en vonultak utcára. A tüntetők…
A fővárosi táblabíróság 30 nappal meghosszabbította Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi és erdélyi elnökének…