
Több mint egymillió romániai beteg kerülhet veszélybe
A gyógyszerek piacán tapasztalható súlyos problémákra kívánja felhívni a figyelmet a Krónikus Betegek Szervezeteinek Szövetsége egy ma indított kampány révén.…
A gyógyszerek piacán tapasztalható súlyos problémákra kívánja felhívni a figyelmet a Krónikus Betegek Szervezeteinek Szövetsége egy ma indított kampány révén.…
Ismét nagyon fontos lépést teljesített Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata, hiszen az országos szervek ellenőrzése után az elsők…
A Marosvásárhelyi Rádió bemutatja a Varázsszem irodalmi pályázat nagyon jó novelláját: Kaáli Nagy Botond Algír délután, Bokor Barna színművész előadásában.…
Megtörténhet, hogy az érintett gazdaságok más sajtgyáraknak is szállítottak fertőzött tejet – nyilatkozta a mezőgazdasági miniszter. Achim Irimescu nem zárja…
Az első, legsúlyosabb, ma délelőtt egy vadadi lakóháznál történt, ahol egy ház tetőszerkezete, valamint a lakásban lévő különböző ingóságok váltak…
Ez azt jelenti, hogy nem csak az automatákból lehet parkolójegyet váltani, hanem SMS-ben is, néhány nap múlva pedig egy telefonos…
A Korrupcióellenes Ügyészség szerint Antal Árpád, a tisztségéből felfüggesztett sepsiszentgyörgyi polgármester nem a város számára hitelt nyújtó Európai Újjáépítési és…
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Maros Megyei Múzeum és a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség tisztelettel és szeretettel meghívja a Kelet-közép-Európa Zsinagógái 1782-1944…
Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét jelölték a történelmi magyar egyházak az RMDSZ kolozsvári jelöltlistájára - közölte a Szövetség…
Az ahogyan a víz tükrözi az arcot előadást ma a Református Kollégiumban (Bolyai Farkas) mutatjákbe este 7 órától. Előzetes helyfoglalás…
Friss jelentésében elmarasztalta Görögországot az Európa Tanács a börtöneiben uralkodó állapotok miatt, és bírálta a rendőri túlkapásokkal kapcsolatos ügyek elégtelen…
A 2016 március 1-én jelentkező Gazdaélet műsor tartalma: Gazdahírek. A hétvégén XVIII. alkalommal szervezték meg a Kisállat-kiállítást Csíkszeredában. Ott készült…