
Nehezen halad a forgalom Kolozsvár és Nagyvárad között
Egy sávon haladnak a gépkocsik Kolozs megyében, az egyes számú országút 512-es kilométerénél, Gyerőfalvánál – tájékoztat a Román Rendőrség közlekedési…
Egy sávon haladnak a gépkocsik Kolozs megyében, az egyes számú országút 512-es kilométerénél, Gyerőfalvánál – tájékoztat a Román Rendőrség közlekedési…
Hamarosan új művelődési minisztert nevesít – jelentette be a kormányfő, aki a Bukaresti Nemzeti Operánál kialakult helyzetről is beszélt. A…
Kimondottan védelmi célt szolgál a Deveselu-i rakétavédelmi pajzsrendszer és ugyanezzel a szándékkal tervezik, hogy Fekete-tengeri haditengerészeti csoportosulás szerveződjön. Mindkettő tiszteletben…
Ismét aggasztó méreteket öltöttek az erőszakos cselekedetek Kelet-Ukrajnában – figyelmeztet a Biztonsági és Együttműködési Szervezet ukrajnai megfigyelőinek vezetője, Ertugrul Apakan.…
A 2016 április 28-án jelentkező Vendégségben a Marosvásárhelyi Rádió című műsorunkban a Maros megyei Erdőszentgyörgyről hallhattak. Meghívottainkkal a megvalósításokról, tervekről és a…
Puzzlebajnokságot tartanak májusban Sepsiszentgyörgyön. A versenyre az országból bárhonnan be lehet nevezni, háromfős csapatokkal. A bajnokságot egy helyi puzzlegyártó vállalat…
Újra lesz Székely Fesztivál a budapesti Millenáris Parkban május 5–e és 8-a között. Hargita Megye Tanácsa társszervezőként színes programmal várja…
Székelyföldet és a székely hagyományokat népszerűsítik Bukarestben, így változtatnák meg azt a torz képet, amit a fővárosi média közvetít a…
A főügyészség elküldte a bírósághoz a Colectiv-dossziét, ma kezdődik a per. A bukaresti klub három tulajdonosát – Alin George Anastasescu-t,…
Székelyföldre: Kézdivásárhelyre és Csíkszeredába látogatott tegnap Nagy-Britannia bukaresti nagykövete. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester fogadta Paul Brummell-t. A magyar kisebbséget érintő…
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség is megalapozatlannak találta azoknak a feljelentéseknek egy részét, amelyek alapján eljárást indított Ráduly Róbert és Szőke…
Átláthatóvá válnak az állami költségvetésből támogatott intézmények. Mától több mint 13 ezer közintézmény azonosítási adatai elérhetők a következő internetes oldalról:…