
Járőrözés közben sérült meg négy román katona
Négy román katona megsérült Afganisztánban. Stabil az állapotuk – közölte kezdetben a védelmi minisztérium, majd Mihnea Motoc tárcavezető azt mondta:…
Négy román katona megsérült Afganisztánban. Stabil az állapotuk – közölte kezdetben a védelmi minisztérium, majd Mihnea Motoc tárcavezető azt mondta:…
Egy millió eurót utalnak ki a németnyelvű oktatásra. A német állam idén egy millió eurót utal ki arra, hogy fejlessze…
A magyar származású ismert romániai előadóművész 55 éves korában ma reggel szívbetegség következtében hunyt el. Egyénileg is, illetve a Divertis…
Elszenvedett sérüléseikhez képest kielégítő, stabil a szombat éjjeli robbanásban megsérült két budapesti rendőr tiszthelyettes állapota - közölte a rendőrség vasárnap…
Vasárnap késő este befejezték a helyszínelést a hatóságok a fővárosi Teréz körúton, ahol szombat este egy házi készítésű robbanószerkezettel elkövetett…
Csaknem holtverseny alakult ki Hillary Clinton és Donald Trump között a Fehér Házért folytatott küzdelemben a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint. A…
Egyértelműen nem gázrobbanás történt a Teréz körúton tegnap éjjel, egészen bizonyos, hogy robbanószerkezet robbant fel - mondta Ladocsi Attila igazságügyi…
Indul a parlamenti választásokon a Szabad Emberek Pártja. Dan Maşca alakulata ma közölte, a POL önállóan vesz részt a decemberi…
Kiemelkedően teljesítettek Erdély ifjú bajnokai a Sportolimpián – aratott a Báthory és a Bolyai. Középiskolásokként érkeztek, és bajnokokként tértek haza…
Az M1 aktuális csatorna információi szerint a lakcímkártyával rendelkező lakókat ma reggeltől beengedik a budapesti Teréz körúti robbanás miatt lezárt…
Az Egyesült Államokban, Washington államban elfogták a több halálos áldozatot követelő, epénteki burlingtoni lövöldözés gyanúsítottját. Az NBC televízió helyi híradójának…
Több ezer önkéntes vett részt tegnap országszerte a "Let's Do It, România!" elnevezésű akcióban. A közterekről való szemétszedést ötödik alkalommal…