
Nukleáris fegyverek érkeznek Romániába?
Határozottan elutasítja a román külügyminisztérium azokat az információkat, amelyek szerint az Amerikai Egyesült Államok nukleáris fegyvereket kezdett volna áthelyezni Törökországból…
Határozottan elutasítja a román külügyminisztérium azokat az információkat, amelyek szerint az Amerikai Egyesült Államok nukleáris fegyvereket kezdett volna áthelyezni Törökországból…
Két hétvégét is magában foglaló, tíznapos rendezvénnyé bővül idén a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok elnevezésű rendezvény programsorozata, amelyet augusztus 19-e…
Befogadta az Európai Parlament a Tamás Ilonka-ügyben benyújtott petíciót és megkezdték annak kivizsgálását - közölte a felvidéki jogfosztottak érdekeit nemzetközi…
Ma többen éhségsztrájkba léptek a kormány épületénél, és azt mondják, mindaddig tiltakoznak, ameddig megkapják az állattenyésztés utáni támogatást. A mezőgazdasági…
Rábólintott a helyi tanács: Balánbányán ugyanazon intézmény keretén belül magyar nyelvű oktatás is lesz óvodáskortól középiskolás korig – írja a…
Ünnepséggel fogadták tegnap Nagygalambfalván Czapp József mikepércsi református lelkészt, aki 500 kilométeres hosszútávfutás során gyűjtött adományokat a falu Árpád-kori református…
A 2016 augusztus 18-án jelentkező Vendégségben a Marosvásárhelyi Rádió című műsorunk különkiadásában az egykori Bözödújfalura emlékeztünk. Minden év augusztus első…
Gondok vannak a vízzel a Maros megyei fürdőhelységek úszómedencéiben. Nem volt megfelelő a víz minősége az úszómedencékben a megye 3…
A Poklos-patakba zuhant ma délelőtt egy kotrógépet szállító tehergépkocsi Marosvásárhelyen, az Arató utcában. A híd beszakadt a rajta parkoló jármű…
Egyszerűsítette a kormány az elhagyott gyerekek örökbefogadását. A rendelet elsősorban a felesleges bürokrácia megszüntetésével és a papíralapúról az elektronikus ügyintézésre…
Vérhiánnyal küzd az ország több kórháza, közöttük a fővárosiak is. Miközben egyre több betegnek lenne szüksége vérátömlesztésre, csökkent a donorok…
Megfellebbezte Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács döntését, miszerint doktori dolgozata plágium – tájékoztatott…