Éjszaka ismét erős fagyra kell számítani
Az évszaknak megfelelő marad az idő térségünkben, éjszaka ismét erős fagyra kell számítani. Változékony lesz az égbolt, csapadék sehol sem…
Az évszaknak megfelelő marad az idő térségünkben, éjszaka ismét erős fagyra kell számítani. Változékony lesz az égbolt, csapadék sehol sem…
A hírszerző szolgálatok bűnüldözésére vonatkozó határozatok titkosításának feloldását kérik. A Romániai Bírák Egyesülete és a Romániai Bírák Országos Szövetsége azt…
Ne fogadják el az igazságügyi miniszter rendeleteit – ezt kérte a kormánytól a Mentsétek meg Romániát Szövetség. Az alakulat elnöke,…
A Kós Károly Szaklíceum mintegy 200 diákja és tanárai, illetve ügyüket támogató polgárok fúvószenekari kísérettel vonultak a sepsiszentgyörgyi városháza elé…
A Legfelső Védelmi Tanács kedvezően véleményezte a nemzetvédelmi intézmények költségvetését – jelentette be Klaus Iohannis államfő. A testület délután ülésezett.…
Erre a romák ellen elkövetett erőszakos cselekedetek miatt került sor – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Romani CRISS szervezet. Mai…
Adrian Sitaru új filmje a mozikban [caption id="attachment_205542" align="alignleft" width="300"] Adrian Sitaru[/caption] Elkészült Adrian Sitaru ötödik nagyjátékfilmje, a Fixeur, amelyet…
Tavaly decemberben 0,2 tized százalékkal alacsonyabb, 5,5 tized százalék volt Romániában a munkanélküliségi arány az előző hónaphoz képest - közölte…
Pedro Almodóvar lesz a 70. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be ma Párizsban a szervezők. Az Oscar-díjas spanyol filmrendező…
Folytatódik a heves tűzharc Donyecknél, Avgyijivkában szükségállapotot hirdettek. A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok ma is nehéztüzérséggel lőtték a Donyeck melletti, ukrán…
Elutasítható a menedékjog iránti kérelem, ha a kérelmező terroristahálózat tevékenységeiben vett részt, és nem szükséges, hogy a menedékkérő személyesen terrorcselekményeket…
Már holnap megkezdődnek a tárgyalások az orosz delegáció és a magyar kormány között - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium ma…