Beiktatták Kolozsvár új alpolgármesterét
Beiktatták a kolozsvári alpolgármesteri tisztségbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét, Oláh Emesét. Oláh Emese az RMDSZ és a…
Beiktatták a kolozsvári alpolgármesteri tisztségbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét, Oláh Emesét. Oláh Emese az RMDSZ és a…
A 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény elfogadásával nem csak a környezetvédelmi bélyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is…
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2018-ban is tiltakozó felvonulást…
A The Times című konzervatív brit napilap értesülése szerint Franciaország, Németország és 21 más EU-tagállam még idén olyan ultimátumot intéz…
11 parlamenti képviselő részesül pénzbírságban a 2016 decemberében és az idei év januárjában felhalmozott igazolatlan hiányzásaik miatt. A képviselőház állandó…
A holokauszt-túlélők kárpótlási összegének növeléséről döntött a szenátus. A ma elfogadott módosító javaslatában, etnikai hovatartozásuk miatt zaklatott személyek számára biztosít…
Sem fogyasztásra, sem tisztálkodásra ne használja a lakosság az Aranyos folyó vizét - hívja fel a figyelmet a sürgősségi helyzetekért…
A képviselőház alelnökévé választották kedden Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselőt. Iordache alsóházi alelnökké való kinevezését 211-en támogatták, 77-en ellene voksoltak…
Az Amerikai Egyesült Államok megvonta pénzügyi támogatását az ENSZ Népesedési Alapjától - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium. A tárca azt…
Legalább 100 halálos áldozata van az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott feltételezett gáztámadásnak - közölte egy részben párizsi székhelyű nem kormányzati…
A nyugdíj ebben a hónapban a megszokottnál néhány nappal korábban érkezik, hogy mindenki kézhez kapja a pénzt az ünnep előtt…
Kanyaró gyanújával utaltak be a zilahi városi kórházba négy Szilágy megyei felnőttet és egy gyermeket. Mindannyian Szilágykövesd településen élnek, az…