Tíz kilométeres gépkocsisorok kígyóznak a határnál
A hatóságok próbálják csökkenteni a várakozási időt a nyugati határátkelőkön, ahol órák hosszat várnak az ünnepekre hazatérő román állampolgárok, és…
A hatóságok próbálják csökkenteni a várakozási időt a nyugati határátkelőkön, ahol órák hosszat várnak az ünnepekre hazatérő román állampolgárok, és…
A konzervatív Néppárt nyerte a spanyol parlamenti választásokat. A szavazatok 93 százalékot meghaladó feldolgozottságánál az alakulat 122 képviselői helyet szerzett…
A kézdivásárhelyi Wass Albert utca ellen tiltakozik a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok civil Fóruma. A magyarellenes szervezet azt…
A hazai termelők a piaci igény kielégítésére megfelelő mennyiségű csirkehúst képesek biztosítani, ugyanakkor a termék ára kisebb, mint a tavaly…
Hargita megyében maradnak a legrosszabbak a keresési lehetőségek – állítja az Országos Előrejelzési Hivatal. Országos szinten a székelyföldi megyében lesz…
Az ötödik terrorkészültségi szint bevezetését tervezik Belgiumban. Az eddigi legmagasabb, a negyedik terrorfenyegetettségi szint feletti újabb, az ötödik szint bevezetésének tervével…
Pokolgép volt a francia gép fedélzetén – erősítették meg a kenyai hatóságok. Az Air France légitársaság utasszállító repülőgépe Mombasában hajtott…
Online tiltakozást szerveznek a közúti szállítók. A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási összegek felső határának megszabását követeli a romániai Közúti Szállítók Országos Szövetsége.…
Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah egyik ismert tagja. Damaszkuszban végrehajtott izraeli légicsapásban életét vesztette Szamir Kantar, a Hezbollah libanoni síita…
Több kilométeres kocsisor alakult ki a határátkelőknél Románia irányába a magyar oldalon, a várakozási idő több óra – közölte ma…
Obama és Putyin egymásra vannak utalva – vélik a szakértők. Az Iszlám Állam elleni harcban Barack Obama amerikai és Vlagyimir…
Az 1989-es forradalom dokumentumai titkosságának a feloldását kezdeményezték ma egy temesvári évfordulós konferencia résztvevői. A Justice 2.0 konferencián Eugen Gherga,…