
Kiterjesztik a 89-es forradalom ügyében indított kivizsgálást
Elrendelte a Katonai Ügyészség az 1989-es forradalom ügyében indított kivizsgálás kiterjesztését - jelentette be a Főügyészség, amely szerint emberiesség ellen…
Elrendelte a Katonai Ügyészség az 1989-es forradalom ügyében indított kivizsgálás kiterjesztését - jelentette be a Főügyészség, amely szerint emberiesség ellen…
Nem akar az RMDSZ-el együtt kormányozni a Szociáldemokrata Párt - jelentette ki a Mediafax hírügynökség Liviu Dragnea pártelnököt idézve. A…
Jelenleg is zajlik a 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvény elemzése – mondta Klaus Johannis. Az államfő azt is számításba vette,…
A Regionális Operatív Program keretében a 2014–2020-as időszakban az épületek energetikai hatékonyságának növelését ösztönző programra, újabb pályázati ügycsomókat lehet benyújtani.…
A görögországi tengerészek sztrájkjára figyelmeztet a külügyminisztérium. A Görögországba utazó román állampolgárok legyenek felkészülve arra, hogy november 24-én egész Görögország…
Egy gázpalack beszerelése közben következett be az a robbanás, amely egy segesvári bárban történt ma reggel. A detonáció az egyik…
Nehezen lehet egyetérteni az olyan, béremelésre vonatkozó törvénnyel, amelyet a választások előtti 'utolsó két méteren' fogad el a parlament, mondta…
A különböző intézmények közel másfél milliárd lejjel károsították meg az államot az év első hat hónapjában– derül ki a Számvevőszék…
Ma kezdődik a 24. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. November 2-a és 6-a között 47 rövidfilmmel, mintegy 10…
Idén négy napon keresztül várják az érdeklődőket a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvásárra. A vásár hamarosan rajtol, mi pedig igyekszünk ráhangolódni.…
A fővárosi Romexpo csarnokban ma reggel megnyílt Dél-Kelet – Európa legfontosabb mezőgazdasági vására. Az INDAGRA elnevezésű eseményen 25 ország kiállítói…
Elfogadta a kormány mai ülésén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások felső határértékét megállapító határozat-tervezetet – nyilatkozták hivatalos források az Agerpres hírügynökségnek. A…