Nem fizet kártérítést a román állam a Colectiv-ügyben
Nem fizet kártérítést a román állam a Colectiv-ügyben – döntött a bukaresti negyedik kerületi bíróság, elutasítva az áldozatok ügyvédjeinek arra…
Nem fizet kártérítést a román állam a Colectiv-ügyben – döntött a bukaresti negyedik kerületi bíróság, elutasítva az áldozatok ügyvédjeinek arra…
A dohánytermékeket és alkoholos italokat fogyasztó 16 éves fiatalok aránya továbbra is magas Romániában, míg a tudatmódosító szereket kipróbáló fiatalok…
Több mint hatvan határsértőt tartóztattak fel az utóbbi 24 órában a román hatóságok a Szerbiával, illetve Magyarországgal közös határszakaszokon -…
Enyhén csökkent a munkanélküliségi arány Hargita megyében, de még mindig nagy azoknak a fogalkozásnélkülieknek a száma, akik semmiféle képesítéssel nem…
A PRO ADMINISTRAŢIE Romániai Szakszervezeti Szövetség elnöke, Silvia Moldovan szerdán úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek: az egységes bértörvény tervezete körüli…
Az igazságügyi minisztérium nem támogatja az érdekellentétre vonatkozó törvénycikkelyt módosító tervezetet, amelyet tegnap kedvezően véleményezett a képviselőház jogi bizottsága -…
A megelőzési törvény nem rontani, hanem javítani fogja az adóbegyűjtés hatékonyságát - jelentette ki ma Alexandru Petrescu, az üzleti környezetért,…
Megsemmisítette a Bukaresti Törvényszék a Bukarest-Ilfov Mentőszolgálat által elrendelt büntetést, amelynek értelmében fizetéslevonást róttak ki arra az orvosra, aki Ioan…
Megállapodást kötne az Európai Parlament az Egyesült Királysággal. Az Európai Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker, az Európai Parlament (EP) mai strasbourgi…
Europa Nostra díjat nyert Kallós Zoltán, erdélyi magyar néprajzkutató. Az Európai Bizottság és az Europa Nostra ma hozta nyilvánosságra a…
Hetvenkettőre emelkedett a tegnapi, feltételezett vegyifegyver-támadás halálos áldozatainak száma az észak-szíriai Han Sejkun településén - állította a londoni székhelyű Emberi…
Meghalt Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének nyugalmazott vezetője. Életének 77 esztendejéből 55 –öt a rádiónak szentelt. Volt az…