Önkéntesek takarítják meg a Hargita megyei folyópartokat
Körülbelül 2.000 önkéntes vesz részt ezekben a napokban a Hargita megyei a folyópartok takarításában. Az akció célja, hogy minél több…
Körülbelül 2.000 önkéntes vesz részt ezekben a napokban a Hargita megyei a folyópartok takarításában. Az akció célja, hogy minél több…
Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tárgyalt Kelemen Hunor RMDSZ elnök. A szövetségi elnök aktuális, a magyar közösségre is hatással lévő kihívásokról…
Árus Zsolt két olyan ítéletről számolt be zászló- és felirat-perekben, amelyek nem követik az eddigi mintát, nem hozták Dan Tãnasã…
A kifizetések felfüggesztése által érintett állattenyésztők közül a sertéseket nevelő gazdák elsőként vehetik fel a támogatást jövő héten. Petre Daea…
Fel kell gyorsulniuk a reformfolyamatoknak a Moldovai Köztársaságban, mint ahogy a szomszédos ország Európához való közeledésének is – jelentette ki…
A hepatitis C vírussal fertőzött romániai betegeknek minél hamarabb hozzá kell jutniuk ismét az interferonmentes kezeléshez – jelentette ki ma…
Jogerősen pert vesztett Petre Roman az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel szemben. Erre azt követően kerül sor, hogy a legfelsőbb bíróság úgy…
A londoni merénylet kapcsán telefonon tárgyalt a román államfő a brit miniszterelnökkel. Klaus Iohannis ma beszélt Theresa May-jel. Az államfő…
Petíciót iktattak a kolozsvári városháza szélsőséges hivatalnoka ellen. A kincses város polgármesteri hivatalában tegnap délután iktatták azt a petíciót, amelyben…
A római katolikus iskola ügyében tartott keddi tanácskozáson az iskola szülei azt az ígéretet kapták, hogy marosvásárhelyi polgármesteri hivatal iskolákért felelős…
Transylvanicum – ez az idei szlogenje a Kolozsvári Magyar Napoknak. Augusztus 13. és 20. között a kincses városba várnak mindenkit,…
A terrorszervezet ma jelentkezett a tegnapi londoni merénylet elkövetőjeként – jelentette a dzsihadista szervezet szócsövének számító Aamák hírügynökség. Közben ma…