Civil szervezetet létesít Dacian Cioloş
Civil szervezetet létesít Dacian Cioloş volt miniszterelnök, aki bevallása szerint új politikai mozgalom vagy új párt alapítását is fontolgatja. Erről…
Civil szervezetet létesít Dacian Cioloş volt miniszterelnök, aki bevallása szerint új politikai mozgalom vagy új párt alapítását is fontolgatja. Erről…
Donald Tusk marad az Európai Tanács elnöke a következő két és fél évben. A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk…
A délutáni órákban marad az évszakhoz képest meleg idő. Este és éjszaka átmeneti felhős égbolt és helyenként a hegyekben havas…
Életének 90. évében elhunyt Oláh György Nobel-díjas tudós, a 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusa - közölte a Magyar Tudományos Akadémia…
Közös munkacsoportot hoz létre a Nemzetközi Valutaalap és a román gazdasági minisztérium – jelentette be ma a szaktárca, amely három…
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége értetlenül áll a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése előtt, amellyel – az intézmény bizonytalan…
Ezúttal egy alig két éves gyermek vesztette életét. A súlyos állapotban lévő Szatmár megyei kislányt a nagyváradi kórházba szállították, de…
A Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport mai sajtótájékoztatóján ismertette az iskola jelenlegi helyzetét és a csoport által tervezett tiltakozó…
Meg kell támadni az Adminisztratív Közigazgatási Bíróságon a Marosvásárhelyi Tanács határozatát, amely elfogadta a 2017-2018-as tanévi iskolahálózatot – erre szólította…
Drágul a gáz. A házi fogyasztók által használt földgáz ára 5-6 százalékkal emelkedik április 1-jétől. Niculae Havrileț, az Országos Energiaár…
Marosvásárhely polgármestere húsz éve magyarellenes – véli az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor egy mai kolozsvári sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy…
A kormány tervei szerint 2018 januárjától a jelenleg 16 százalékos jövedelemadóból befolyó teljes összeg közvetlenül a megyei és a helyi…