Moszkva elutasította Brüsszel és Washington kérését
A Kreml elutasította hétfőn az amerikai külügyminisztériumnak és az Európai Uniónak azt a kérését, hogy bocsássák szabadon a Moszkva által…
A Kreml elutasította hétfőn az amerikai külügyminisztériumnak és az Európai Uniónak azt a kérését, hogy bocsássák szabadon a Moszkva által…
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két…
Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak a gyűjteményét mutatta be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és…
Hét új úticél felé indít ebben az évben repülőjáratokat az Avram Iancu kolozsvári nemzetközi repülőtér - jelentette be a reptér…
Jó volt hallgatni „Vizi káoszát”- dalpremierre is sort kerítettünk vasárnap este. A Románia Hangja, az Eurovíziós Dalfesztivál, a nemzetközi filmfesztiválok után…
Klaus Iohannis elé terjeszti a kormányfő az új környezetvédelmi miniszter személyére vonatkozó javaslatát. A kormánykoalíció ülésén Sorin Grindeanu bejelentette: tudomásul…
Bodzavámon 2008-ban hozták létre a bölényrezervátumot, akkoriban csak tíz példány lakott az elkerített helyen. Mára már 37-re növekedett a rezervátumban…
Az AGERPRES az ország első hírügynöksége, története 1889. március 27-éig nyúlik vissza. Ezen a napon írta alá az akkori külügyminiszter,…
Az előző napon őrizetbe vett békés tüntetők haladéktalan szabadon bocsátására sürgette Oroszországot ma az Európai Unió. Tegnap korrupcióellenes megmozdulásokat tartottak…
Több téves következtetésre jutott a romániai magyar nyelvű oktatást illetően egy uniós tanulmány Sógor Csaba szerint. Az Európai Parlament Kulturális…
A kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői ma döntenek arról, hogy leváltják-e tisztségéből Daniel Constantin környezetvédelmi minisztert. A társelnöktől vasárnap vonta meg…
Szerdára halasztotta az igazságügyi miniszter a korrupcióellenes főügyész és a legfőbb ügyész tevékenysége kapcsán hozott döntésének bejelentését. Tudorel Toader azt…