A Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselője Cristian Ghinea szerint nem a szabályoknak megfelelően hívták össze a rendkívüli parlamenti ülésszakot, ugyanis…
A korrupcióellenes ügyészek vádat emeltek a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője Rodica Miloş ellen okirat hamísítás gyanújával. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség szerint…
Ebben az időszakban, egészen augusztus 10-ig várják a fényképeket a virággal beültetett kertekről, teraszokról, ablakokról. Az újítás szerint nemcsak azok…
A környezetvédelmi miniszter szerint szánalmas helyzetben van Románia a hulladék-újrahasznosítást illetően, az újrahasznosítás aránya kevesebb, mint öt százalék. Hozzátette: A…
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Maros megyei területi szervezete, az Állami Lakásügynökség által épített lakások kiutalásával kapcsolatos hivatali visszaélés miatt, vádat emelt…
Módosították a 106-os számú, Szent Ágota és Segesvár közötti megyei útszakasz helyreállításáról szóló dokumentumot. A Regionális Operatív Program ellenőrző bizottságának…
A 2017 augusztus 8-án jelentkező Gazdaélet műsor tartalma: Gazdahírek, Egyszerű, olcsó módszerrel megszabadulhatnának a méhészek a varroa atkától, azonban valamiért…
A hazai hulladékgazdálkodási hiányosságok miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárások nyomása miatt és, hogy 2020-ig teljesíteni tudják az 50 százalékos szelektív…
Legalább két évbe telik, amíg elkezdődhet a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás előállítása a Cantacuzino Intézetben - közölte Cristian Grasu egészségügyi…