Böjte Csaba neveltjeinek gyűjt több szervezet
Böjte Csaba szerzetes neveltjeinek gyűjt ajándékokat karácsonyra több szervezet. Céljuk, hogy legalább 500, meglepetésekkel teli cipős dobozt tudjanak átadni a…
Böjte Csaba szerzetes neveltjeinek gyűjt ajándékokat karácsonyra több szervezet. Céljuk, hogy legalább 500, meglepetésekkel teli cipős dobozt tudjanak átadni a…
A miniszterelnök bejelentette: a kormánynál fogadja az oktatásügyi érdekvédelmiseket. Egy televíziós nyilatkozatban úgy becsülte: idén 6 százalék körüli növekedést jegyez…
A Layanda zenekar magyar és indiai zenei alapokon, valamint az improvizáción nyugvó világa formabontó módon próbálja megtalálni a világ zenei…
Tiszteletben tartja Románia nemzeti ünnepét, de nem vesz részt a december elsejei ünnepségeken - közölte tegnap Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.…
A marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede szervez szemináriumot, vitafórumot a többség és kisebbség viszonyáról, az együttélésről,…
Jól haladnak a Transilvania Repülőtéren október végén megkezdett javítási munkálatok nyilatkozta tegnap a repülőtér igazgatója. Peti András ugyanakkor azt is…
Alkotmányossági kifogást emelt ma a Mentsétek meg Romániát Szövetség az igazságügyi törvénytervezetekkel foglalkozó különbizottság létrehozását előíró parlamenti határozat ellen. Az…
Nem fogadja el Klaus Iohannis meghívását a december elsejei ünnepi felvonulásra - jelentette ki ma Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt…
A népszerű román színésznőt lakásában találta meg a Rohammentőszolgálat csapat. A halál oka ismeretlen. Stela Popescu 1935 december 21-én született…
Közel 11 millió lejjel egészül ki Maros megye idei költségvetése – erről döntött mai ülésén az önkormányzat. Az összeget az…
Az alkotmánybíróság elutasította Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök beadványát, a Belina-ügyben indított bűnvádi eljárás kapcsán. Amint arról beszámoltunk, a Belina-ügyként elhíresült…
A Transilvania Repülőtérnek okozott károk behajtásáról döntöttek a Maros Megyei Tanács soros ülésén. Az önkormányzat jogi eljárást kezdeményez a Repülőtér…