Fenntartható költségvetést vár 2018-ra az államfő
Kiegyensúlyozott, fenntartható költségvetést vár 2018-ra, olyan büdzsét, amit gyakorlatba lehet ültetni – jelentette ki ma az államfő. Klaus Iohannis hozzátette:…
Kiegyensúlyozott, fenntartható költségvetést vár 2018-ra, olyan büdzsét, amit gyakorlatba lehet ültetni – jelentette ki ma az államfő. Klaus Iohannis hozzátette:…
Romániában majdnem 400 ezer gyermek nem részesül oktatásban – derül ki az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapjának, az UNICEF-nek és az…
Böjte Csaba szerzetes neveltjeinek gyűjt ajándékokat karácsonyra több szervezet. Céljuk, hogy legalább 500, meglepetésekkel teli cipős dobozt tudjanak átadni a…
A miniszterelnök bejelentette: a kormánynál fogadja az oktatásügyi érdekvédelmiseket. Egy televíziós nyilatkozatban úgy becsülte: idén 6 százalék körüli növekedést jegyez…
A Layanda zenekar magyar és indiai zenei alapokon, valamint az improvizáción nyugvó világa formabontó módon próbálja megtalálni a világ zenei…
Tiszteletben tartja Románia nemzeti ünnepét, de nem vesz részt a december elsejei ünnepségeken - közölte tegnap Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.…
A marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede szervez szemináriumot, vitafórumot a többség és kisebbség viszonyáról, az együttélésről,…
Jól haladnak a Transilvania Repülőtéren október végén megkezdett javítási munkálatok nyilatkozta tegnap a repülőtér igazgatója. Peti András ugyanakkor azt is…
Alkotmányossági kifogást emelt ma a Mentsétek meg Romániát Szövetség az igazságügyi törvénytervezetekkel foglalkozó különbizottság létrehozását előíró parlamenti határozat ellen. Az…
Nem fogadja el Klaus Iohannis meghívását a december elsejei ünnepi felvonulásra - jelentette ki ma Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt…
A népszerű román színésznőt lakásában találta meg a Rohammentőszolgálat csapat. A halál oka ismeretlen. Stela Popescu 1935 december 21-én született…
Közel 11 millió lejjel egészül ki Maros megye idei költségvetése – erről döntött mai ülésén az önkormányzat. Az összeget az…