A Moody’s szerint egyre érzékenyebb a román gazdaság
Adósértékelési szempontból negatív, hogy Romániában hét hónapon belül a harmadik miniszterelnök lép hivatalba, mivel a gyakori váltások rontják a kormányzati…
Adósértékelési szempontból negatív, hogy Romániában hét hónapon belül a harmadik miniszterelnök lép hivatalba, mivel a gyakori váltások rontják a kormányzati…
Hideg lesz. Az égbolt olykor beborul, néhol a Déli-Kárpátok, illetve a Kárpát-kanyar térségében és elvétve a hegyaljai övezetekben enyhén havazni…
A Tamási Áron színház nagytermében válogatott zenei művekkel, klasszikus, népi és pop előadásokkal ünnepelték az intézmény fél évszázados fennállását. Gáj…
Részt vehetnek a kormányban azok a Szociáldemokrata Párt tagok is, akik ellen büntetőjogi eljárás folyik, jelentette ki hétfőn, a Szociáldemokrata…
Pénzbírsággal büntette az Országos Audiovizuális Tanács a B1 Televízió Banciu világa című műsorát magyarellenes kijelentések miatt – jelenti a Mikó…
Pénteken dönt a Szociáldemokrata Párt vezetősége a Dăncilă-kabinet összetételéről – közölte ma Liviu Dragnea pártelnök. Mint mondta, minden tagszervezet, illetve…
Rendhagyó magyarórát szerveztek a magyar kultúra napjának apropóján a Marosvásárhelyi Európa Általános Iskola 5-8 osztályos diákjainak. Az iskola dísztermében összesereglett diákcsapat saját…
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta hétfőn Nagyváradon: várja, hogy a politikai vezetők nyilvánosan állást foglaljanak Mihai Tudose…
Valószínűleg január 29-én, közös frakcióülésen dönti el az RMDSZ, hogy támogatja-e vagy sem az új kormány beiktatását - hangsúlyozta Kelemen…
Időszerűnek tartaná az RMDSZ részvételét a kormányzásban - jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és a demokraták szövetsége és a szenátus…
Nem várhatók jelentős módosítások a kormányprogramban, jelentette ki a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea, az alakulat Országos Végrehajtó Bizottságának jelenleg…
Nem ad ki újabb európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen a madridi legfelsőbb bíróság – döntöttek ma, néhány…