Zaklatás, mint függőség?
A zaklatás téma kapcsán az addiktológust is megkérdeztük, abból a meggondolásból, hogy sokszor fennáll az a veszély, hogy az áldozat,…
A zaklatás téma kapcsán az addiktológust is megkérdeztük, abból a meggondolásból, hogy sokszor fennáll az a veszély, hogy az áldozat,…
Meleg lábbeli a fagyos napokra - adhatsz, vagy ingyen elvehetsz belőle címmel karitatív akciót indított ma a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház…
Enyhe lehűlés ellenére az ilyenkor megszokotthoz képest melegebb lesz holnap is adáskörzetünkben. Jobbára felhős lesz az ég és főként a…
A parlament szakbizottságai 18 szavazattal, 7 ellenében megszavazták az egészségügy jövő évi költségvetés-tervezetét. A testület ugyanakkor elutasította azt az 1.459…
Romániába nem szállítottak a francia Lactalis vállalat által gyártott és a feltételezések szerint szalmonellával fertőzött bébitápszerekből - erősítette meg az…
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem a legjobb romániai felsőoktatási intézmény a „2017-es Egyetemi Metarangsor” alapján – tájékoztat közleményben az intézmény. Az…
Négy áldozata van annak a balesetnek, amely kedden történt Hadrév (Hădăreni) környékén az E60-as úton. A Maros megyei Rendőr-főfelügyelőség tájékoztatása…
Elfogadta az Európai Parlament az uniós polgárságról szóló 2017-es évi jelentést, amely Sógor Csaba europarlamenti képviselő munkája nyomán hangsúlyosan foglalkozik…
Ünnepi asztalokkal várja a Vöröskereszt a Hargita megyei egyedülálló idős személyeket. Mintegy 500 csinódi, pálpataki, kőrispataki és balánbányai idős személy…
A Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége megkapta az engedélyt a holnapi, bukaresti tüntetésre. Hasonló megmozdulásokra más városokban, például Brassóban…
Ma fejeződött be az ágazati közbeszerzés 2018 első negyedévére. Eszerint csúcsidőben, 18 és 22 óra között az eddiginél 13 százalékkal…
Pop-, rock-, jazz- és hagyományos karácsonyi dalokkal, hangulattal, érzésekkel ajándékoznak a marosvásárhelyi Népművészeti Iskola ének-szakos tanítványai ma este 7-től a…