Lépjünk fel a gyűlöletbeszéd ellen!
Az utóbbi időben nagyon elharapózott a gyűlöletbeszéd a sajtóban, és főleg az internetes felületeken. Az Active Watch média és sajtószabadsággal…
Az utóbbi időben nagyon elharapózott a gyűlöletbeszéd a sajtóban, és főleg az internetes felületeken. Az Active Watch média és sajtószabadsággal…
A 2018 január 3-án jelentkező Kertbarátok műsor tartalma: Adáskörzetünk néhány kertészetébe látogatunk el és arról érdeklődünk, hogy mennyit változott a…
Az ünnepek alatt szeretünk a szeretetről, jótettekről beszélgetni. Ezért úgy gondoltuk kollégáinkkal, hogy a 2017-es év utolsó Trendetlenség műsorideje alatt,…
Január 2-án, kedden ejtette meg hagyományos évnyitó túráját az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi szakosztálya, amely ezúttal a Szarkakőre vezetett, és…
Legalább 7 civil lakos halálát okozták és egy múzeumot is részben leromboltak a szíriai Idlíb tartomány ellen végrehajtott újabb, heves…
Jelentős lavinaveszély van 1.800 méter fölött a Fogarasi-havasok északi lejtőin, beleértve a Bâlea-tó vidékét is, ahol 122 centiméter a hóréteg…
Nem állítanak ki mától ártámogatott gyógyszerekről szóló recepteket és szakorvosi vizsgálatokhoz szükséges küldő papírt a háziorvosok, egy részük pedig pénzt…
Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen, ha Phenjan újabb rakétakísérletet hajtana végre - mondta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete…
Izlandon törvénybe foglalták nők és férfiak egyenlő bérezését. Január elsejével lépett hatályba a törvény Izlandon, ami alapján mostantól törvénysértő lesz…
Az elmúlt napokban újból emberre támadt medve Hargita megyében – közölte a Hargita megyei önkormányzat, a megyei tanács sajtószolgálata. A…
Hármasról kettes fokozatúra csökkenthetik a terrorfenyegetettségi szintet Belgiumban – közölte a belga belügyminiszter ma. A belga belügyminiszter reményét fejezte ki,…
450 tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napokban - jelentette ma a helyi sajtó. Az ILNA hírügynökség…