Kormányátalakításról tárgyalnak ma a szociáldemokraták
A kormányátalakításról is tárgyal mai ülésén a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága, mely új minisztert jelöl az erdőgazdálkodási tárca élére…
A kormányátalakításról is tárgyal mai ülésén a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága, mely új minisztert jelöl az erdőgazdálkodási tárca élére…
107 engedélyt vont vissza utazási irodáktól tavaly az idegenforgalmi minisztérium szabálytalanságok miatt. A szaktárca Ellenőrző Igazgatóságának jelentése szerint a megállapított…
7,87 millió tonna gabonát exportált Románia 2017 első kilenc hónapjában. Ez 5,6 tized százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanebben…
Országszerte 84 szakképesítési programot indít januárban az Országos Munkaerő-foglalkoztató Ügynökség – közölte a hivatal. Ezeken 1.601 személy fog részt venni,…
Hat vállalatot büntetett meg a villanyórák forgalmazását érintő két versenyellenes megállapodás miatt a Versenytanács. Összesen 73 millió lej, azaz mintegy…
A madéfalvi veszedelem 254. évfordulóján emlékrendezvényt tartottak tegnap este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar…
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy feltétlenül beszélni akar telefonon Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, és reményét fejezte ki, hogy kedvezően…
Elkezdődött a menekülthullám 2018-as áldozatainak a számolása – hajótörést szenvedett egy illegális bevándorlókat szállító hajó a líbiai partoknál. A Sea…
Az áruk és a szolgáltatások kereskedelmére egyaránt kiterjedő egyezmény kialakítására törekszik Nagy Britannia az Európai Unióval. – mondta a brit…
A központi sajtó értesülései szerint egyértelműek a jelek arra vonatkozóan, hogy Liviu Dragnea szeretné elmozdítani hivatalából Mihai Tudose miniszterelnököt, aki…
Nyílt levélben kéri Klaus Iohannis államfőt 19 civil csoport és szervezet arra, hogy ne hirdesse ki az igazságszolgáltatás működését szabályozó…
A székelység titka a szabadság és az önrendelkezés iránti olthatatlan vágy – mondta a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a…