
Hétvégén tartják a Széki Vágta döntőjét
Az idei év befejező, döntő futamát – csakúgy, mint tavaly – Oklánd-Karácsonyfalva határában, a Köves tetőn rendezik meg augusztus 26-27-én.…
Az idei év befejező, döntő futamát – csakúgy, mint tavaly – Oklánd-Karácsonyfalva határában, a Köves tetőn rendezik meg augusztus 26-27-én.…
Kimentették és a nagyszebeni kórházba szállították a Fogarasi-havasokban szakadékba zuhant nőt - tájékoztat a hegyimentő-szolgálat. A kötélcsörlős SMURD-helikopterrel végrehajtott mentési…
Megnyerték az Egyesült Államok lottótörténetének második legnagyobb nyereményét, hétszázmillió dollárt. A Powerball jackpotját egy massachusetts-i lakos viheti haza. A számhúzás…
Tegnap este került sor az V. Vásárhelyi Forgatag hivatalos megnyitó ünnepségére, a Kultúrpalota nagytermében. A rendezvényen jelen voltak az erdélyi…
Zöld utat kapott az Amazonasi aranybányászat. A brazil kormány visszavonta az Amazonas-menti esőerdő egy részének természetvédelmi besorolását, hogy ott aranyat…
A kormány tegnapi ülésén létrehozta a kormánystratégiáért felelős főosztályt. Az alapító rendelet szerint, a miniszterelnök alá rendelt, a kormányfőtitkárság által…
Terrorfenyegetés miatt evakuáltak egy rotterdami koncerthelyszínt. A rotterdami Club Maassilo nevű szórakozóhely vezetése a Twitter közösségi oldalon közölte, hogy a…
Terveik szerint a francia államfő bukaresti látogatása során vonulnának utcára. Képviselőik már kérvényezték a fővárosi önkormányzatnál az utcai megmozdulásra vonatkozó…
Ismét módosul az érettségi – jelentette be Liviu Pop. A tanügyminiszter elmondta, hogy a változtatásokat valószínűleg már a 2018-as nyári…
Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota mellett, a Képzőművészek Szövetségének Art Nouveau galériájában látható a Kereszteződések címet viselő tárlat, amelynek keretében Marosvásárhelyhez kötődő…
Csalással vádolja Venezuela menesztett legfőbb ügyésze az ország elnökét. Luisa Ortega azt állítja, bizonyítékai vannak arról, hogy Nicolas Maduró vastagon…
Fagypont alá csökkent a hőmérséklet ma reggel Csíkszeredában, ahol 0,3 Celsius-fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Ilie Mojic, a nagyszebeni regionális…