Lehűlésre és csapadékra figyelmeztetnek országszerte
Hétvégén lehűl az idő, és országszerte esni fog, főként az északi és a hegyvidéken, ahol villámlásokkal kísért felhőszakadásokra, erős szélre,…
Hétvégén lehűl az idő, és országszerte esni fog, főként az északi és a hegyvidéken, ahol villámlásokkal kísért felhőszakadásokra, erős szélre,…
Befejezte a Büntetőtörvénykönyv módosításainak elemzését a Főügyészség, amely 21 cikkely esetében javasol alkotmányossági vizsgálatot. Az ügyészség szerint alaptörvénybe ütköző a…
Megalapozatlannak találta és elutasította a bukaresti táblabíróság Gabriel Oprea volt belügyminiszter keresetét, amelyet a tanügyminisztérium ellen nyújtott be, miután visszavonták…
Székely és magyar zászlókkal vonultak utcára Kézdivásárhelyen, hogy szabadságot követeljenek a „politikai foglyoknak”. Az erdélyi magyar politikai pártok és civil…
Hivatali visszaélés és a szakszervezeti képviselethez való jog korlátozása miatt in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló…
Végérvényesen lezárult a Megyeháza feliratért indított per, amelyet a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület indított Tamás Sándor…
Börtönnel büntetné a románellenes megnyilvánulásokat és szervezkedést az a törvénytervezet, amelyet Traian Băsescu a Népi Mozgalom Párt tiszteletbeli elnöke, és…
Vörös árvízriasztás lépett életbe Kovászna és Brassó megyében, további 22 megyében narancssárga riasztás van érvényben- jelentette be ma Carmen Dan…
Az uniós tagállamok között elért migrációs megállapodás helyes irányba tett fontos lépés, de az útnak még nincs vége – közölte…
A Gázai övezet határánál kiújult tegnapi tüntetések során két palesztin meghalt és legkevesebb 415-en megsebesültek, miután izraeli katonák lőttek a…
A marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ frakciója által javasolt két tanácsi határozattervezetet fogadott el ma a képviselőtestület. Az egyik a közterületek reklámplakátjainak…
Mindenekelőtt az Európai Unió külső határainak szigorúbb védelmét kell megoldani, ez közelebb vihet a rendezéshez a migráció belső dimenziójának ügyében…