
Phenjan ismét megfenyegette Washingtont
Az észak-koreai vezetés átkokat szór az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb szankciói miatt, miközben az amerikai elnök továbbra is azt hangoztatja,…
Az észak-koreai vezetés átkokat szór az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb szankciói miatt, miközben az amerikai elnök továbbra is azt hangoztatja,…
Robbanás történt egy olaj alapú festékeket előállító gyárban, tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A tűz egy öt szintes épületben,…
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, a Régiók Bizottságának tagja a keddi tanácskozáson kijelentette: Románia érvényt kell hogy szerezzen a Környezetvédelmi…
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta az Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első…
A spanyol alkotmánybíróság ma felfüggesztette azt a frissen megszavazott törvényt, amelyben Katalónia szabályozná a Spanyolországtól történő elszakadásának folyamatát. A határozat…
A Marosvásárhelyi Rádió szerkesztői 2001-től kezdődően minden évben személyesen is felkeresik a rádió hallgatóit. Eddig több, mint 12 ezer km-t…
Újabb három román állampolgárt mentettek ki tegnap az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetről, így hétre nőtt a kimenekített…
Romániában kilenc nyugdíjas jut tíz munkavállalóra, az átlagos társadalombiztosítási nyugdíj pedig mintegy fele az országos nettó átlagbérnek – közölte ma…
20 millió lejből újíthatják fel Marosvásárhelyen a tüdőgyógyászati, illetve az onkológiai klinikát. Az európai uniós pályázatokból várt pénzt a Maros…
Az energiaárak alakulásának kivizsgálását célzó parlamenti bizottság létrehozását javasolja a kormánykoalíció - jelentette be ma a Szociáldemokrata Párt elnöke. Liviu…
Szeretné, ha Ukrajnában lehetne román nyelven is olvasni és román nyelvű egyházi szertartásokat tartani, jelentette ki Lucian Romaşcanu kulturális miniszter…
Délután és este folytatódik a lehűlés. Felhős égbolt mellett sokfele várható villámlással kísért zápor. A csapadék mennyisége néhol meghaladja a…