Módosulhat a közbeszerzési elv
Hallgatólagosan elfogadta mai ülésén a Szenátus a törvénytervezetet, amelynek értelmében egy bizonyos érték alatt egy hatóság közvetlenül vásárolhat termékeket, szolgáltatásokat…
Hallgatólagosan elfogadta mai ülésén a Szenátus a törvénytervezetet, amelynek értelmében egy bizonyos érték alatt egy hatóság közvetlenül vásárolhat termékeket, szolgáltatásokat…
Liviu Dragnea reméli, még a tavasszal megszervezik az alkotmánymódosításhoz szükséges népszavazást. A képviselőházi elnök kijelentette: szilárdan támogatja az alkotmánymódosítást célzó…
A Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg kétnapos amerikai kongresszusi meghallgatásának első napján, tegnap sajnálatát fejezte ki, hogy…
Hallgatóinknak beszámoltunk arról az utóbbi hetekben, hogy a Maros-partja, minden szépsége ellenére most, hogy kitavasodott, nem egy kellemes látvány, és…
Az Európai Bizottság holnap, Bukarestben vitára bocsátja a 2018-as évi országjelentést, mely a román gazdaság alakulását elemzi – tájékoztat a…
Feltehetően a két Iasi-i turista holttestét látták a Fogarasi-havasok fölött pásztázó helikopterből. Brassó Megye Tanácsának elnöke, Adrian Gábor szerint a…
Határidő előtt bezárta a Kolozs megyei prefektúra a tordai és a szamosújvári szemétlerakatot, amelyek nem feleltek meg a szabványoknak -…
A hatóságok nem engedtek be az országba egy 1.100 tonnás egyiptomi burgonyaszállítmányt, mert laboratóriumi elemzések barna baktériumos rothadást mutattak ki…
Stabilizálták annak a két személynek az állapotát, akik eszméletüket vesztették a Maros megyei kerelőszentpáli hulladéklerakó egyik ülepítőjénél. A harmadik, nehezen…
Több tucatnyi személy tiltakozott ma Bukarestben a belügyminisztérium székhelye előtt. A tüntetők szerint a belügyminisztériumi és az állami intézményvezetőknek alacsony…
Több mint 29 ezer liter hamis bort vont vissza a kereskedelemből a mezőgazdasági minisztérium. Egy nagyszabású ellenőrzés során a tárca…
Meleg időre, változó hőmérsékleti értékekre és többfele csapadékra lehet számítani a következő két hétben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint…