Másodfokon is letárgyalták az SZNT által indított pert
Másodfokon is letárgyalta ma az Európai Unió luxembourgi bírósága a Székely Nemzeti Tanács által indított régiós európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos…
Másodfokon is letárgyalta ma az Európai Unió luxembourgi bírósága a Székely Nemzeti Tanács által indított régiós európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos…
Már június közepén megtartaná a család fogalmáról való népszavazást a Szociáldemokrata Párt. Florin Iordache szociáldemokrata képviselő szerint a család fogalmának…
Újbóli megfontolásra küldte vissza a parlamenthez a Román Rádiótársaság és a Román Televíziótársaság megszervezésére és működtetésére vonatkozó törvény módosításait Klaus…
Több mint 12 órája nem sikerült teljesen eloltani a tüzet Kolozsvár szeméttelepén. Hatalmas tűz ütött ki ma hajnalban Kolozsváron a…
Lengyel turisták után indultak ma a hegyimentők a Fogarasi-havasokba. A tíz személyből álló csoport a Moldoveanu-csúcs környékén tévedt el -…
Jövő héten kedden találkozik az egészségügyi szakszervezetek képviselőivel, hogy az érdekvédelem által megfogalmazott gondokról tárgyaljanak – jelentette be Viorica Dancila…
Egyes tagállami intézkedések gátolhatják a korrupcióellenes reformok eredményességét – közölték az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői ma kiadott éves jelentésükben. A…
Profitjuk után adózhatnak a mikrovállalatok – az erre vonatkozó jogszabálytervezetet első házként elfogadta ma a szenátus. A mikrovállalatoknak lehetőségük lesz…
A rendszerszintű romániai magyarellenesség témája kapcsán, és a veszélyeztetett romániai magyar orvosképzés védelmében szólalt fel az Európai Parlament tegnapi, éjszakába…
Elvetette a székelyföldi autonómiatervezetet a szenátus kisebbségügyi bizottsága is. A parlament felsőházának emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága is negatívan…
Elutasította a képviselőház házbizottsága a Mentsétek meg Romániát Szövetség alsóházi frakciójának arra vonatkozó kérelmét, hogy június elején - A miniszterelnök…
Jövő hét elején tárgyalja a képviselőház az egészségügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. Georgian Pop alsóházi titkár közölte a végső…