
Útjára indították az Erasmus+ virtuális csereprogramot
Az Európai Bizottság tegnap indította útjára az Erasmus+ virtuális csereprogramot, amelynek célja a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése, valamint az elkövetkezendő…
Az Európai Bizottság tegnap indította útjára az Erasmus+ virtuális csereprogramot, amelynek célja a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése, valamint az elkövetkezendő…
Fotóval bizonyítaná Sebastian Ghiţă, hogy az Országos Korrupcióellenes főügyész Laura Codruta Kövesi járt a lakásán. Hozzátette: a fotó egy kisfilm…
Félretájékoztatta a közvéleményt Carmen Dan belügyminiszter azzal az állításával, hogy a gátszakadással fenyegetett Köpec lakói felelőtlen módon nem hagyták el…
Halmágyon ma (pénteken) délután 5 órától a gyermekek ünnepi, zenés-verses megemlékező műsorát mutatják be a Jakó Dénes Tanműhelyben. Apácán március…
Szombaton, március 17-én 10 órától a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium partnerségben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal idén is megszervezi az…
Két évig lesz érvényes ezután a 2 százalékos adófelajánlás – a többi között ezt is előírja az a tegnap elfogadott…
Az Európai Unió országai közül Romániában a legnagyobb az elszegényesedés veszélye a foglalkoztatott személyek körében –jelenti az Európai Statisztikai Hivatal.…
Javul a helyzet a gátszakadás veszélye miatt árvíz által fenyegetett Kovászna megyei Köpecen, de még nem hárult el teljesen az…
A sepsiszentgyörgyiek tapssal fogadták a város főterére érkező Lázár Jánost. A magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délben, Sepsiszentgyörgyön aláírta a…
Sepsiszentgyörgyön, március 15-én írta alá az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést a Minority Safe Pack-et támogató ívet Lázár János. A miniszterelnökséget vezető…
Válságos 48 óra után van Kovászna megye, ahol közel húsz településen okozott kárt az árvíz. A kárfelmérést követően Kovászna Megye…
Kossuth-díjat kapott Farkas Árpád költő, író, műfordító, a Háromszék napilap volt főszerkesztője. „Az elismerés nagyon megtisztelő, de nem a díjakat…