
Bukarestben tüntettek a Sanitas tagjai
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség 15 megyéjéből és a fővárosból érkező képviselői tüntettek ma az egészségügyi minisztérium épülete előtt. Az érdekvédelmi…
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség 15 megyéjéből és a fővárosból érkező képviselői tüntettek ma az egészségügyi minisztérium épülete előtt. Az érdekvédelmi…
Besszarábia és a "Román Anyaország" egyesülésének 100. évfordulója alkalmából fogadott el ünnepélyes nyilatkozatot a bukaresti parlament, amelyben legitim törekvésnek nevezik…
Ma van a Színházi Világnap, melynek célja felhívni a figyelmet a színházművészet fontosságára és egyúttal tisztelgés a színházi alkotók előtt.…
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezete közös állásfoglalásban ad hangot felháborodásának Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármesterének…
Ma délután 1 óráig az egészségügyi, csütörtökön a munkaügyi minisztérium székhelye előtt áll sztrájkőrséget az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezet.…
Jeles történelmi eseményekhez, jeles személyekhez kötődik az idei Széki Vágta mindenik tervezett futama. Máris meghirdették a hatodik alkalommal jelentkező “paraszt…
A 2018 március 27-én jelentkező Gazdaélet műsor tartalma: Gazdahírek, Csak megbízható faiskolából vásároljunk gyümölcsfacsemetét. Ferencz Lehel gyergyóújfalusi kertészmérnököt kérdezzük. Majd…
Májusban tarthatják meg a család fogalmának meghatározásáról szóló népszavazást – jelentette be tegnap Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes. Liviu Dragnea, a kormányzó…
Az Iskola másként hét keretében Kovászna megyében a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára tanítják a gyerekeket. A Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület…
A háromszéki rendőrség nulla toleranciát alkalmaz minden esetben, amelyben a rendőrségi etika sérül, ezért kivizsgálják a baróti rendőri-erőszak gyanúját, mondta…
A háromszoros bajnoki és kétszeres kupa ezüstérmes együttes hétfőn jelentette be, hogy nem folytatja tovább a Nemzeti Ligában. A klub…
Nyerjen egyhetes családi nyaralást az osztrák Alpokban, a Sonnhof Hotel és a Marosvásárhelyi Rádió jóvoltából. Az osztrák Alpok egyik legcsodásabb…