
40 éves a Marosvásárhelyi táncház-Ünnepség és Táncház a Kultúrpalotában
A népzene és néptánc tengerén majdnem fél évszázada megjelent egy hullám, mely néhány cseppjében megtartotta a nagy öregek szellemiségét. Ilyen…
A népzene és néptánc tengerén majdnem fél évszázada megjelent egy hullám, mely néhány cseppjében megtartotta a nagy öregek szellemiségét. Ilyen…
Budapestre érkezik ma Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki legutóbbi újraválasztását követően a török hagyományoknak megfelelően elsőként a testvérnépnek tekintett…
Horváth István szociológus szerint: egyértelmű vesztesei nincsenek a népszavazás bukásának. A referendumon való részvételre, és az alkotmánymódosításra buzdító egyházak sem…
Folytatódik a genderideológia elleni küzdelem, mert négymillió román állampolgár hangját meg kell hallani - nyilatkozta tegnap este a család alkotmányos…
Az ellenzék a Szociáldemokrata Párt és annak elnöke, Liviu Dragnea kudarcának tekinti a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának…
A kormányra mért csapásként értelmezi a nemzetközi sajtó a hétvégi népszavazást, melynek Románia – mint írják – hátat fordított, és…
A népszavazás lezárásával véget kell vetni a gyűlöletbeszédnek és a manipulációknak – írta közösségi oldalán tegnap este az Országos Diszkriminációellenes…
Érvénytelen a hétvégi népszavazás: a részvételi arány ugyanis nem érte el a 30 százalékos küszöböt. Ilyenformán nem kerülhet be az…
Az ellenzék a Szociáldemokrata Párt és annak elnöke, Liviu Dragnea kudarcának tekinti a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának…
A Központi Választási Iroda adatai szerint 13 óráig a szavazásra jogosultak 11,67 század százaléka adta le voksát a család alkotmányos…
Az atyhai római katolikus templom felújítását pályázati programjából 40 ezer lejjel támogatja Hargita Megye Tanácsa. A megyeelnök Borboly Csaba Győrfi…
Az ország több megyéjében - köztük a székelyföldi megyékben is - vannak olyan szavazókörzetek, amelyekben egyetlen választópolgár sem ment el…