
Az Európai Bizottság is segít a sertéspestis megfékezésében
34 millió 270 ezer eurós támogatással járul hozzá az Európai Bizottság az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések költségeihez…
34 millió 270 ezer eurós támogatással járul hozzá az Európai Bizottság az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések költségeihez…
Bíróságon támadja meg a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége Lucian Șova volt szállításügyi miniszter által hozott döntéseket. A szakmai…
Nulla szemét elnevezéssel indít programot Románia. Ez gyakorlatilag a szelektív gyűjtés bevezetését fedi, amelyet január elsejétől vezetnek be fokozatosan. Ha…
Panaszt emelt a kormány az alkotmánybíróságnál Klaus Iohannis ellen, amiért az államfő halogatja a döntést a koalíció által javasolt új…
A szállitásügyi tárca három olyan autópálya tervét is mérlegeli, amely Erdélyt Moldvával kötné össze. A Marosvásárhely – Iasi – Ungheni…
Gyergyószentmiklóson találkozott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője, a Magyar Polgári Párt frissen megválasztott elnökével, Mezei Jánossal. Megállapodtak…
Korszerű fogorvosi széket vásárol jövőre Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal a megyeközpont öt iskolája számára. Ezt Horațiu Lobonț, a polgármesteri hivatal iskolákért…
Évi 38 milliárd eurót veszít a korrupció miatt Románia – derül ki az Európai Parlament zöldpárti frakciócsoportja által készített jelentésből,…
Elkezdődött a jéghotel építése a Bâlea-tónál – tájékoztat a Román Rádió hírügynöksége. A jégépítményt ezúttal is a Maros megyei csapat…
Egy tévesen értelmezett törvény miatt sorra fejezi le a vidéki önkormányzatokat az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség és a bíróság, hívta fel…
Ifjúsági kamasz-előadás drámafoglalkozással az Arielben Mi vezet ahhoz, hogy egy 17 éves fiatal eldobja magától az életet, s a halálba…
Egyetlen nap alatt három földmozgást jeleztek Vrancea szeizmikus térségéből csütörtök estig. Előbb 16 óra 56 perckor mozdult meg a föld,…